Nárcizmus

    A nárcizmus egy olyan univerzális pszichés jelenség, amely minden emberben megtalálható különböző mértékben. Az "egészséges" mértékű narcizmus adja a megfelelő mértékű önértékelést, önbecsülést, míg a "kóros mértékű" narcizmus összekapcsolódik az önértékelés zavaraival, illetve ennek kompenzációjával, amikor is a személy feljebbvalónak hiszi magát másoknál. A narcizmus lényegében az önmagunkra vonatkozó értékelések és vágyak, elvárások halmaza, amik személyiségvonássá merevednek a fejlődés során. A csecsemő erős narcisztikus igényekkel jön a világra, és az egészséges fejlődéséhez fontos, hogy azt érezze, hogy figyelnek rá, gondoskodnak róla, szeretik, különlegesnek tartják és csodálják őt. A csecsemő nagyon kiszolgáltatott és esetlen a veszélyes és nagy világgal szemben, ezért táplálja saját grandiózus és omnipotens (mindenható) fantáziáit. Ez a beállítódás védi őt az erős szorongásoktól. A gondozó a korai időszakban pedig fenntartja a csecsemőben az omnipotencia illúzióját. Ahogy a gyermek nő, néhány vágya és elvárása viszont enyhe-közepes mértékben frusztrálódik a normális fejlődésmenet során, így megtanulja, hogy "nem csak ő van egyedül a világon", "nem ő a világ közepe", viszont a szükséges szeretetet, elfogadást, fontosságérzést megkapja. Ezek során a csecsemőkori narcizmusból szépen kialakul a normális mértékű és stabil önértékelés és az énideál, ami felé törekszik a személy. Az egészséges fejlődés során az önértékelés jelentős részben belsővé válik és már nem kizárólag a környezet visszajelzéseitől függ.

     A kóros fejlődés során viszont a kisgyermekkori narcizmus fennmarad és nem szelídül meg. A fejlődés sok esetben a gondozói hiányosságok, az elhanyagolás, az érzelmi válaszkészség hiánya, és a gyermekre való nem megfelelő ráhangolódás miatt elakad. Mivel így túl nagy frusztráció éri a gyermeket, az erős narcisztikus vonások fennmaradnak, így védve a törékeny gyermeki szelfet, aki a hiányok miatt nem tudott kialakítani egy stabil szelfet és önértékelést.

     A szélsőséges mértékű, kóros narcizmust nevezzük narcisztikus személyiségzavarnak. Két típusát ismerjük. Az egyik a vastagbőrű narcizmus, amire jellemző a csodálat iránti igény, a grandiozitás (nagyzolás) és az empátiahiány. Az érintett személyeknek nagyzoló elképzeléseik vannak önmagukkal és fontosságukkal kapcsolatban. Saját tehetségüket és képességeiket hajlamosak eltúlozni, illetve megfelelő teljesítmény nélkül is képesek elvárni, hogy mások felsőbbrendűnek ismerjék el őket. Másokat alacsonyabbrendűnek gondolnak, leértékelnek, kritizálnak másokat. Túlzott csodálatot várnak el, úgy gondolják, hogy ők különlegesek, ezért különleges bánásmódot is várnak el. Nekik járnak dolgok. Hajlamosak csak magukra és saját szükségleteikre gondolni. Más emberek számukra csak a céljaikhoz vezető eszközök, bizonyos esetekben.

     A narcizmus másik típusa a vékony bőrű narcisztikus, amit túlérzékeny narcisztikus karakternek is nevezünk. Itt az önértékelés sérülékenysége, a kritikára való érzékenység, a szorongás, a gátlásosság és az erős szégyen a jellemző.